Kifizetés az MRP-ből a munkavállalók hatékony ösztönzésére

A nemzetközi gyakorlatban elterjed részvényjuttatási programok hazai változata kedvező adózási szabályokkal segíti, akár azt a célt, hogy a dolgozók és vezetők résztulajdonosokká váljanak, akár azt a célt, hogy a vállalkozás gazdálkodásának eredményességéhez kötött bónusz kifizetése a munkabérnél alacsonyabb adóterheléssel történhessen, akár a cafeteria részeként.

Lassan de biztosan egyre több vállalkozás vezet be munkavállalói résztulajdonosi programot, azaz MRP-t, amely jelentős adózási előnyt kínál mind a vállalkozás, mind a résztvevő munkavállalók számára.

Az MRP úttörői a nagy cégek, köztük számos tőzsdei cég, hiszen a munkavállalók létszámából adódóan a megtakarítás összegszerűségében náluk legmagasabb. Ugyanakkor a középvállalati szektorban is egyre több vállalkozás hoz létre MRP szervezetet, hiszen az MRP bevezetésével járó előnyök, valamint a bevezetés és működtetés költségei meglehetősen jól számszerűsíthetőek.

Cserében tagadhatatlanul magas a belépési küszöb: a rendelkezésre álló elemlekből válogatva a konstrukció kidolgozása és a dokumentáció elkészítése számottevő menedzsment időt el tud vinni. Nem segíti, hogy maga a törvény szövege a legnehezebben érthető jogszabály szövegek közé tartozik.

Ezen számottevően tud azonban enyhíteni gyakorlott tanácsadó igénybevétele.

Ha viszont az MRP szervezet már bejegyzésre került, akkor a működtetés csak alkalmanként igényel figyelmet a menedzsment részéről.

Pénzt vagy részvényt?

Az MRP olyan javadalmazási rendszer, ahol a juttatás fedezetét a társaság által rendelkezésre bocsátott részvénycsomag képezi.

Az javadalmazási politika futamidejére ezt a részvénycsomagot a vállalkozás által létrehozott MRP szervezet kezeli.

Hogy aztán a vállalkozás által elfogadott javadalmazási politika lejártakor (illetőleg az egyes közbenső esedékességekkor), amennyiben a kitűzött célok teljesültek, akkor a résztvevők részvényt, vagy pedig a részvények értékének megfelelő pénzbeli juttatást kapnak, azt maga a vállalkozás dönti el.

A vállalkozás maga dönti el, hogy juttatásként a résztvevők részvényt, vagy közvetlenül pénzbeli kifizetést kapnak

Az értékpapír juttatás tehát nem közvetlenül a résztvevők számára történik. Így a munkavállalók semmilyen részvényesi jogosultsággal nem rendelkeznek a javadalmazási politika futamideje alatt.

A javadalmazási politika futamidejét követően pedig csak akkor, ha a vállalkozás célja az, hogy a juttatás kifejezetten részvények formájába történjen.

Az MRP változatai

Az MRP törvény különlegessége, hogy párhuzamosan két konstrukciót is szabályoz, és mind a kettőnek MRP a neve.

A cikk teljes szövege: https://jen-legal.hu/kifizetes-az-mrp-bol-a-munkavallalok-hatekony-osztonzesere/ 

Az oldalon megjelenő írások gyűjteménye

Popular posts from this blog

Igazgatóság Kft-nél – hogyan valósítható meg?

Tőkepótlás tagi kölcsön tőkévé konvertálásával

Váltótörvény – új törvény egy rég nem használt intézményre